Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


22. fejezet (Befejező)

2010.06.20

XXII.

 

„Hol, s merre jársz, te csodás égi lény?

Jöjj el hozzám… Gyere és mesélj!

Kék Hold fenn az égen

Süss át a felhő réten.

Távoli világok kapuját tárd ki előttem,

Lelkem és testem utaztasd át a mindenségen.

Táncra kélünk a csillagokkal…

Tárd fel utam füstfátyollal.

Te rád bízom az életem,

Keringőzz velem ezen az éjjelen”

 

Semmi másra nem figyelt, csak a szavai mélyebb jelentésére. Hagyta, had áradjon benne az erő, amit felfedezett magában. Lüktettek a végtagjai és kicsit szédült is, de nem adta fel.

Közben érezhetően megváltozott a levegő. Párásabb és nyomasztóbb volt, mint korábban. A jelenlévők alig kaptak levegőt. Fuldoklottak egytől egyig. Kira viszont szilárdan állt, mint egy szobor. Nem érezte a nehézkes légzés okozta fájdalmat, a hideget, mely szinte marta a bőrét. Egyenesen a Holdat bámulta és megállás nélkül énekelt. Pár pillanat múlva, mintha elmosódott volna az égitest karimája. Füstfátyol ereszkedett le és egyre nagyobb körökben húzott maga után egy csíkot, míg végül egy teljes körré nem állt össze. Pontosan a Hold vonalában. Többször megismételte ezt, mígnem elég közel ért Kirához. A lány kis híján felsikoltott, mikor egy hatalmas sárkányfejet pillantott meg, közvetlenül maga előtt. Ez lehetett a szent állat, amiről Sala mesélt. Őt büntették azzal, hogy az idők végezetéig kísérgesse az arra méltó embereket a világok között…- tanakodott. A lény érdeklődve figyelte hívóját. Az ezüstnél is fényesebb pikkelyein táncot járt a holdfény, szemei pedig úgy világítottak, mint mécses az éjszakában. Termetétől és rettentő kisugárzásától eltekintve valahogy… csábító volt. A látványa rabul ejtette a szívet. Mintha a kígyó bűvölné az embert, nem pedig fordítva. Látszólag tökéletes volt az egyensúly. Kira kordában tartotta az erőt, mely most előtte tornyosult. 

-   Hagyd abba! – de Kira, ha akarta sem tudta volna befejezni a szertartást. A gyémánt sárkány már vészesen közel ért, hosszú, fátyolszerű testével. Tekintetével és egész lényével olyan hívogató volt, hogy a lány el is felejtette, hogy korábban mire készült. De ekkor felébredt benne valami. Ez sötét dolog. Megrémült az erőtől, amit érzett maga körül.

-   A sárkány - mintha megérezte volna a lány gyengeségét -, felüvöltött és kápráztató tündöklése vad komorsággá változott.

-   Ne veszítsd el a fejed, kislány! Koncentrálj! – Kira karjai ekkor elernyedtek és kiszállt belőle az erő. Már nem tudta megőrizni a békés egyensúlyt. Háborgó lelkének manifesztálódását látta maga előtt. Addig a pillanatig készen állt, hogy szembenézzen a rá váró nehézségekkel, de most, hogy tudatosult benne, hogy mire vállalkozott, megijedt.

-   Ha nem szedi össze magát, az állat végez vele… - ideges susmorgások tépázták még jobban mindkét tábor idegeit.

-   Te, nyápic liba! Azonnal kelj fel, és parancsolj rá a kis kedvencedre, hogy fújjon visszavonulót! – Már az idegenek is lemondtak volna erről az egészről, csak egy gond volt. Ha valaki egyszer felébreszti a szunnyadó szörnyet két lehetséges úti cél között választhat: a túlvilág és a Kayoku között.

-   Kira, könyörgöm, szedd össze magad! - Tokiji hangja vészjóslóan csengett a sötét éjszakában, de a lány még azt sem hallotta. A földön kuporgott, térdeit szorosan magához húzta és egész lényében remegett. Könnycseppek gördültek végig az arcán, mikor belenézett az állat végtelen szemébe. Tudta, hogy mit kell tennie, de annyi ereje sem maradt, hogy felemelje magát a földről.

-   Ezt nem nézem tovább! – Tora egy határozott mozdulattal kitépte magát az őt vasmarokként fogva tartó kezek közül és homlokegyenest a lány felé kezdett rohanni.

-   Ne csináld, fiam! – Tokiji úgy érezte, hogy ez egy rossz álom. EZ nem lehetett a valóság… Reszketett. Tudta, hogy csak most került igazán nagy veszélybe a fia.

-   Nincs más választásom! – Apa és fia egyaránt tisztában voltak azzal, ha akár csak egy lépést is tesz a lény felé, az életébe fog kerülni. Tokiji mégsem tudta megállítani. De Tora lelkében sem volt egy csepp kétség sem. Meg akarta menteni a lányt, bármi áron. Magában elbúcsúzott apjától, akit mélyen tisztelt és szeretett. Újdonsült barátaitól, akiknek annyi szép emléket köszönhetett. És tőle… a lánytól, aki alapjaiban változtatta meg. Az egyetlen nőtől, akit olyan közel tudott engedni a szívéhez, mint soha senkit. Az egyetlen személytől, akit fenntartás nélkül szeretett és a reményt jelentette neki az elkeseredésben.

A sárkány megint felmordult. Kira szemei kipattantak. Amikor meglátta a biztos halálba rohanó fiút, jeges rémület lett úrrá rajta. Szíve zakatolt, újra feltámadt benne valami. Egy hirtelen jött szélvihar kibillentette Torát egyensúlyából, mire ragadozóként vetette rá magát az állat. De Kira nem tudta, hogy mi történt ez után, mert az utolsó emléke csupán szerelmének fájdalmas arca, és a hang, amivel a nevén szólította…     

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép


Képgaléria





Archívum

Naptár
<< Október / 2019 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 20739
Hónap: 249
Nap: 11