Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


16. fejezet

2010.06.09

 

XVI.

 

-   Kisasszony, kisasszony! – ahogy kéz a kézben sétáltak hazafelé, az egyik cseléd rohant szembe velük. Cipője olyan hangot adott ki az apró kavicsokkal felszórt úton, mint a vágtató lovak patái. Úgy látszik, ma mindenki siet valahova… - Kirának eszébe jutott, hogy Tokiji is sietősen távozott reggel, miután telefont kapott valakitől. Az arca komor volt, bár szokásához híven nem árult el semmit. De Kira már hozzászokott ehhez a viselkedéshez.

-   Lassíts, Sachiyo! – szegény lány teljesen kifulladt. Kira megtámasztotta, hogy valamelyest levegőhöz juthasson. – Mi az, ami ilyen sürgős?

-   Most telefonáltak… Az uraság hazajön! Még ma!

Kira egy pillanatra azt hitte, hogy rosszul hall. De Sachiyo mosolya és a cetli amit szorongatott a kezében, mind azt bizonyította, hogy itt semmilyen tévedés sincs.

-   Nem viccelsz? – a cseléd válaszul megrázta a fejét. Kira Torára pillantott, megerősítést várva. De a fiú is csak vigyorgott, látva barátnője hitetlenkedését. Először el sem akarta hinni. Szíve ismét a torkában dobogott. Mióta vártam erre a mondatra! Nem tudta, hogy örömében sírjon-e vagy nevessen. – Csodálatos! Egy év után újra együtt! Most mit csináljak?

-   Mit? Mit? Hát várd meg szépen, míg ideérnek. – Tora már ismerte annyira a lányt, hogy tudja, már megint készült túlkomplikálni a dolgot.

-   Kitaláltam! Tora, készülj! Sachi-chan, kérlek, szólj Hannak! – a lány bólintott és már rohant is. Mindenki izgalomba jött a hírek hallatán. Még Sala is. Egymaga állt neki vacsorát főzni Shiatónak és mindent a legapróbb részletekig megtervezett.

-   Mégis mire készüljek? – értetlenkedett a fiú.

-   Megyünk vásárolni! – lelkendezett Kira. Új erőre kapott és most ismét pörgött, mint a búgócsiga. Tora vegyes érzésekkel viseltetett a lány állapota iránt. És a tény, hogy emberek közé kell menjen, cseppet kivette a színt az arcából.

-   Mi ez a döbbenet? Egyszer oda is el kell menni. Utoljára évmilliókkal ezelőtt voltam egy rendes bevásárló körúton. Szeretnék venni valamit, amivel meglephetem Shiatót. ÉS neked kinéztem már pár holmit. – Tora tudta, hogy amit érez Shiatóval kapcsolatban… féltékenység. Bár azt is tudta, hogy az ő és Kira kapcsolata teljesen más. Mégis kicsit rosszul érezte magát. De ennek ellenére sem szakadt el a lánytól. Egyszer az a kapcsolat is meg fog változni. Muszáj lesz

 

Az út a városba kellemesen telt. Han végigfütyörészte azt a másfél órát, míg beértek. Kira dalolászott és közben erősen szorongatta Tora kezét, akár egy kisgyerek. De most nem a félelemtől, hanem az izgatottságtól. A fiú megadóan tűrte a helyzetet. Sőt… még élvezte is. Örömmel töltötte el, hogy bár Kira a bátyja érkezése miatt ilyen nyughatatlan, mégis ennyire ragaszkodik az Ő jelenlétéhez.

Számtalan boltot végigjártak, mire a lány megtalálta, amit keresett. Először Torát lepte meg jó néhány új holmival. A legtöbb elnyerte a fiú tetszését is, bár akadtak kivételek, de végül a lány meggyőzte, hogy szüksége van rá. Következett az eredeti terv: Shiatónak ajándékot kellett találni. Kira, még mielőtt önkéntes száműzetésbe vonult volna a saját otthonába, talált egy remek helyet az egyik kisebb utcában. Egy régiségkereskedést. Már a kirakata is tömérdek kápráztató és értékes tárgyat rejtett. Az összkép már önmagában ajándék volt a szemnek.

-   Shiato odavan a régiségekért. Keresve sem találhattunk jobb helyet. – fordult Torához és Hanhoz, akiket látszólag nem nyűgözött le annyira a látvány, mint őt. Benyitott az enyhén dogos helységbe, de nem látott senkit.

-   Hahó, van itt valaki? – hívására egy idős férfi lépett elő egy hatalmas doboz mögül. A lány barátságos mosolyát látva az öregember közelebb lépett és megigazította orrán a szemüveget. Ősz haján megtelepedett egy kis por, ami – miközben közelebb sétált vevőihez – fátyolként hullott le róla.

-   Segíthetek? – kedves, mély hangja volt, bár kissé rekedtesen beszélt. Egyenesen Kira szemébe nézett. Szürkéskék szeméből látszódott, hogy egyenes ember és tiszteletet parancsoló volt a fellépése is. Bár ruhái kopottasak voltak, modora mégis kifogástalan.

-   Ami azt illeti, ajándékot keresek a bátyámnak.

-   Mond, Kira. Nem szeretnéd, hogy inkább kinn várjunk meg? – a lány meg sem hallotta két kísérőjét. Egyre csak az öreget fürkészte. Érdeklődése nem maradt viszonzatlan. A tulaj szintén őt figyelte. A gesztusait, az arcát… felmérte őt.

-   Van valami elképzelése? – Kira elgondolkozott.

-   Lássuk csak… Szeretném, ha a külcsín mellett mondanivalója is lenne.

-   Had gondolkozzam… Talán tudok ajánlani valamit. Máris megkeresem, addig nyugodtan nézelődjenek Önök is. – elbicegett a sorok között, mire a lány követte a példáját, csak ő a másik irányba indult el. Elmélyülten keresgélt. Körbenézett egy-két szekrényt, polcot. Majd megállt, töprengett. Azért remélem, hogy nem kell egész nap itt keresgélnünk…

-         Nem szabad semmit elkapkodni. Főleg nem azt, ha egy számunkra fontos személynek készülünk meglepetést okozni.

-         Huh? – Kira egy pillanatra összerezzent. Mikor került mellé az öreg? Honnan tudta, hogy mire gondolt?

A férfi vidáman kacarászott tovább, neki viszont a hideg futkosott a hátán.

Toráék nyűgösek, amiért elcibálta őket, de Kirát nem nagyon zavarja. Olyan volt, mintha kincset kerestek volna. Csak éppen térkép nélkül. Ami jelentősen megnehezítette a dolgukat. Számtalan értékes holmi hevert minden irányban. Edények, szobrok, könyvek, bútorok… de valahogy egyik sem volt az igazi.

A lány szeme megakadt egy éjjeliszekrényen. Más volt, mint a többi. Finoman megmunkált, sehol sem volt rajta egy karcolás, vagy lepattogzott borítás. Látszott, hogy nagy becsben tartották, bár nem lehetett túlságosan új. Két fiókja volt. Óvatosan kihúzta az egyiket. A tartalmából ítélve egykor egy lányé lehetett. Fésű, hajcsatok, melltű és egy apró dobozka hevert a mélyén.

Kiemelte a dobozt és ügyesen leemelte a tetejét. Egy nyaklánc volt benne. Nem igazán férfias ajándék, így már készült visszarakni a helyére, amikor egy gondolat szöget ütött a fejébe. Kiemelte a láncot, amin egy ovális, kapcsos medál volt. Felpattintotta és egyből a szívéhez kapott…

-   Kira, merre vagy? Itt aztán könnyen el lehet veszni. – panaszkodott Tora.

-   Csak óvatosan, fiatalember! Áhhá! Tehát itt bujkál, kisasszony… - nagy kő esett le a fiú szívéről, mikor megpillantotta.

-   Végre, csak hogy megvagy! Mit szorongatsz a kezedben?

Kira lassan megfordul. Még mindig nem tért magához a sokkból.

-   Nézzétek, mit találtam! – A fiúk nem értették a viselkedését, mindenesetre átvették az ékszert és megvizsgálták.

-   Mi olyan különleges ebben? Amit tőlem kaptál ezerszer szebb! – fintorgott Tora.

-   Nyisd ki! – a lány hangja követelőző volt, így nem tehettek mást… engedelmeskedtek.

-   Akkor sem értem, hogy… - hirtelen elhallgatott. – Hát ez? Hogyan?

-   Én sem tudom. De hihetetlen.

-   De hiszen… Ez az ember pontosan úgy néz ki, mint a bátyád!

-   Ó! Hát megtalálta. Csinos darab, ugye? – az idős ember leült egy székre és vidáman figyelte a kis csapatot. – Ez a lánc egykor egy csodaszép úri hölgy tulajdona volt. A kép, amit láttok a kisasszony testvéréről készült. Nagyon boldogok voltak. Kívánni sem tudtak volna jobb testvért egymásnál. Felnőtt korukig egy házban éltek, és szinte mindent tudtak a másikról. A titkolózást hírből sem ismerték.

-   De egy nap szomorú esemény történt. Banditák támadták meg az otthonukat. Véres küzdelem bontakozott ki, amelyben a fiatalúr halálos sebet kapott. Utolsó kívánsága az volt, hogy készítsenek két ezüst medaliont. Egyet neki, egyet a nővérének. Mindketten benn tartották a másik fél képét, hogy emlékeztessék magukat arra, hogy bármi történjék, mindig ott lesznek egymásnak. Néhány nap múlva – a kisasszony minden igyekezete ellenére – a fiatalember meghalt. Ezután a hölgy magányosan élt, teljesen elzárkózott a külvilágtól. Ennyi, amit én tudok róla.

Szavai megrendítették a fiatalokat.

-         Milyen szomorú történet. – Kira már-már a sírás határára került, de visszafogta magát.

-   Szomorú, de biztos vagyok benne, hogy ilyen erős szeretet mellett a testvérpár még mindig együtt van és soha nem válnak el egymástól.

-   Bárcsak meglenne a másik medál is! Kíváncsi lennék a lányra… - Han eszmefuttatása mindhármuk fantáziáját megmozgatta.

-   Sajnos a másik lánc holléte felől nincs tudomásom. Ez is csak véletlenül került hozzám.

-   Azt hiszem ez lesz az! Ez tökéletes lesz Shiatónak. – lelkendezett a lány.

-   Na, de ez egy lányé volt! Nem adhatod oda neki! – Tora tiltakozása cseppet meglepte a körülötte állókat.

-   És miért nem? A testvér akkor is testvér marad, legyen az fiú vagy lány. Beleteszem én is képem a másik oldalába. Szerintem a lány sem tiltakozna ellene.

-   Huh… Felőlem tégy, amit akarsz.

-   Másrészről, pedig melegség tölti el a szívem, ha belegondolok, mennyi szeretet rejtőzik ebben az apró tárgyban.

-   Hát igen… De legalább annyi fájdalom is.

-   A szeretettel sokszor együtt jár a fájdalom és a szenvedés. Ettől vagyunk emberek, és ettől érezzük azt, hogy vannak boldog pillanatos is az életben.

-   Már maga is kezdi, nagyapó? -  Tora hüledezését egy lesújtó pillantással elintézték mindketten, Han közben jót szórakozott a helyzeten.

-   Nem mindenki érezheti a különleges erőket. Ebbe bele kell törődnöd, fiam. – Ekkor lett csak igazán paprikavörös a fiú feje. Jobbnak látták, ha gyorsan kifizetik az ékszert és eltűnnek, mielőtt annyi lett volna az önkontrollnak.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Far up Blood Pressure - Hypertension

(AClarryodold, 2018.10.10 07:51)

Poids est comment dur votre sang pousse contre les parois de vos arteres lorsque votre coeur determination pompe le sang. Arteres sont les tubes qui transportent perseverent b gerer offre sang loin de votre coeur. Chaque age votre determination bat, il pompe le sang a tous egards vos arteres a la vacances de votre corps.
https://www.cialispascherfr24.com/

 

 

Profilkép


Képgaléria





Archívum

Naptár
<< Október / 2019 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 21822
Hónap: 292
Nap: 19